Lakosságnak

    Koronavírus-járvány: vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra!

     

    Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata a koronavírus-járvánnyal összefüggésben információs weboldalt hozott létre: a covidsalgotarjan.hu portálon a járvánnyal kapcsolatos minden fontos és aktuális tudnivaló megtalálható.

    A weboldalon Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere a járvány második hullámával kapcsolatban 2020. szeptember 15-én közleményt tett közzé, melyben felhívja a város lakosságának és munkáltatóinak figyelmét a betegséggel kapcsolatos legfontosabb teendőkre, a járványügyi rendelkezések betartására, a helyi intézkedések fontosságára.

    A közleményben megtalálható a háziorvosi rendelők és a házi gyermekorvosi rendelők nyitva tartása, telefonszáma, valamint az intézkedésre jogosult szervezetek és hivatalok telefonos elérhetősége is.

     

    Teendők tünetek észlelése, koronavírus-pozitív személlyel való érintkezés, valamint egészségünk megőrzése érdekében

      

    Mit tegyen, ha tünetei vannak?

    A koronavírus sok esetben nem jár tünetekkel, ugyanakkor előfordulnak rendkívül súlyos esetek is, ráadásul az eddigi tapasztalatok alapján súlyos szövődményekhez is vezethet. A tünetmentes vírushordozás és a súlyos megbetegedések között pedig széles a skála.

    Forduljon háziorvosához TELEFONON, ha légúti panaszai vannak vagy ha az alábbi tünetek valamelyikét észleli:

    • Láz,
    • száraz köhögés,
    • légszomj,
    • szag- és ízérzés elvesztése,
    • izomfájdalom,
    • fejfájás,
    • fáradtság, levertség,
    • orrdugulás, orrfolyás,
    • torokfájás,
    • hasmenés.

     

    Egyúttal kérjük, ha tüneteket észlel, kövesse a háziorvosa utasításait, lehetőleg maradjon otthon, míg bizonyossá nem válik, hogy megbetegedését nem koronavírus okozta.

     

    Házi- és gyermekorvosok elérhetőségei

     

    Ha felmerül a koronavírus gyanúja.

    Az új eljárásrend szerint három kategóriába kerülhet a beteg: gyanús, valószínűsített és megerősített. Fertőzés gyanús az, aki csak tüneteket produkál, de nem tudni, honnan szedhette össze a fertőzést, mert nem ismert a kontaktja. Valószínűsített eset az, ahol a tünetek mellett van ismert pozitív kontaktja. Megerősített eset pedig az, ahol pozitív teszttel is rendelkezik a beteg. A háziorvos ezek alapján küldi be a Nemzeti Népegészségügyi Központba az adatokat a páciensekről, amely a továbbiakban felveszi az eseteket és nyomon követi azokat.

     

    Hogyan zajlik a tesztelés?

    Ha tüneteket észlel magán és az elmondottak alapján koronavírus-gyanú merül fel, abban az esetben:

    • Háziorvosa jelenti az esetet a Nógrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály Járványügyi Osztálya, vagy a Járási Népegészségügyi Osztály felé
    • A háziorvosa felhívja az Ön figyelmét, hogy maradjon otthon. Mivel Ön beteg, jogosult a táppénzre.
    • A háziorvosa a mentőszolgálattól megkéri Ön számára a koronavírus-tesztet.
    • Pár napon belül keresni fogja Önt az Országos Mentőszolgálat munkatársa, hogy mely időpontban végzik el a tesztet. Az OMSZ elmondja a protokollt: vagyis tesztelést megelőzően jellemzően 4 órán keresztül sem enni, sem enni, sem dohányozni nem szabad.
    • Amennyiben enyhe tünetei vannak, a mentőszolgálat statikus mintavételi pontjára is behívhatják, amennyiben oda saját gépkocsival el tud jutni.
    • A mintavételezés az orrnyálkahártyából és a garatból történik, fájdalommentes, kellemetlen érzés.
    • 48 órán belül értesítést kap a teszt eredményéről.

    Amennyiben az eredmény pozitív, a népegészségügyi hatóság felveszi Önnel a kapcsolatot, kikérdezik a tünetek megjelenése előtti napjairól (pontosan hol járt, kikkel találkozott, mennyi időt töltött velük, milyen körülmények között).

    Kontakt személynek minősül, ha a környezetében van olyan koronavírussal diagnosztizált személy, akivel Ön legalább 15 percig másfél méteres távolságon belül tartózkodott zárt térben, megfelelő maszkhasználat nélkül.

    Pár napon belül keresni fogja Önt az Országos Mentőszolgálat munkatársa, hogy megbeszéljék a teszt időpontját. Az OMSZ elmondja a protokollt: vagyis tesztelést megelőzően jellemzően 4 órán keresztül sem enni, sem inni, sem dohányozni nem szabad. Lehetősége van kizárólag saját autóval bemenni a mentőszolgálat által megadott statikus mintavételi helyre, hogy meggyorsítsa a mintavételt.

    Az első mintavétel időpontja nem lehet korábbi, mint az igazolt pozitívval való utolsó találkozástól számolt 4. nap.

     

    Amennyiben koronavírus tesztje pozitív.

    • Amennyiben tünetei vannak, háziorvosa tájékoztatja a kezelés módjáról. Amennyiben nincsenek tünetei, abban az esetben is természetesen otthon kell tartózkodnia.
    • A járványügyi elkülönítés tünetmentesség esetén a fertőzés igazolásától számítva minimum 10 napig tart. Ha voltak tünetei a betegnek, akkor minimum 3 napja láztalannak kell lennie, nem lehetnek légúti tünetei és a tünetek kezdetétől minimum 10 napnak el kell telnie. (Ugyanez érvényes a teszttel nem igazolt, de koronavírus-gyanús esetekre is.)

     

    Helyi intézkedések

    • A Salgótarjáni Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. intézményeiben, a Dornyay Béla Múzeumban, a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban kötelező a látogatóknak a szájmaszk használata.
    • A József Attila Művelődési és Konferencia Központba, valamint a Salgótarjáni Összevont Óvoda tagintézményeibe való belépéskor kötelező a testhőmérséklet érintésmentes ellenőrzése.
    • Hatósági házi karanténban lévőknek élelmiszer, gyógyszerek és drogériai eszközök bevásárlásában segítenek az Egészségügyi Szociális Központ munkatársai.
    • Fertőtlenítik a közterületeket.
    • Az egész országra kiterjedő, kormány által hozott intézkedéseket itt olvashatja.

     

    Vigyázzunk egymásra! Hordjon szájmaszkot!

    • A megyei népegészségügyi főosztály járványügyi osztályának határozott ajánlása és kérése, hogy a koronavírus-járvány terjedésének megelőzése érdekében zárt térben mindenki viseljen szájmaszkot. Betegség esetén ugyanis ezzel meggátolhatjuk a vírus továbbadását.
    • Mosson kezet gyakran: rendszeresen és alaposan tisztítsa meg kezeit szappannal, vagy alkoholos kézfertőtlenítővel!
    • Szeméhez, szájához csak kézfertőtlenítés után nyúljon!
    • Köhögéskor, tüsszentéskor használjon zsebkendőt!
    • Tartsa meg embertársaitól a másfél méteres védőtávolságot!

     

    2020. szeptember 29-i állapot

    Munkáltatóknak

    Teendők, ha munkatársát koronavírussal diagnosztizálták.

     

    Ajánlások, ha munkatársán tüneteket észlel.

    • Ha koronavírus gyanús tüneteket észlel munkatársán, kérjük, jelezze felé és amennyiben lehetséges, kérje otthoni munkavégzésre, valamint kérje, hogy jelentkezzen telefonon háziorvosánál.
    • A gyanú kizárásáig a munkatársaknak ajánlott szájmaszkot viselni.
    • • Amennyiben munkatársánál igazolódik a koronavírus gyanú, úgy a fentiekben leírtak szerinti eljáráson túlmenően, elővigyázatosságból további munkatársakat is ajánlott a pozitív személy utolsó munkában töltött napjától, vagy tüneteinek jelentkezésétől számított két hétig otthoni munkavégzésre kérni. Ha ez nem lehetséges, abban az esetben ajánlott a munkatársaknak szájmaszkot viselni.

     

    Elérhetőségek

    Koronavírus központi információs vonalak:

               

    Nógrád Megyei Kormányhivatal Járási Hivatal Népegészségügyi Osztálya

    +36 32 521 700

    Mentők

    104

    Rendőrség

    107

    Háziorvosok – kattintson a háziorvosi körzetre a telefonszám megtekintéséhez

    •   1. körzet
    •   2. körzet
    •   3. körzet
    •   4. körzet
    •   5. körzet
    •   6. körzet
    •   7. körzet
    •   8. körzet
    •   9. körzet
    • 10. körzet
    • 11. körzet
    • 12. körzet
    • 13. körzet
    • 14. körzet
    • 15. körzet
    • 16. körzet
    • 17. körzet
    • 18. körzet
    • 19. körzet
    • 20. körzet
    • 21. körzet
    • 24. körzet
    • Hajléktalanok háziorvosi ellátása

    Gyermekorvosok – kattintson a házi gyermekorvosi körzetre a telefonszám megtekintéséhez

    •   3. körzet
    •   4. körzet
    •   5. körzet
    •   6. körzet
    •   7. körzet
    •   8. körzet
    •   9. körzet
    • 10. körzet
    • 11. körzet

    Hatósági házi karanténban levők számára segítségnyújtás (Egészségügyi-Szociális Központ)

    +36 20 770 6464

    1.sz. felnőtt háziorvosi körzet

    Dr. Kocsis Lászlóné Dr. Mester Mária
    +36 32 423-974 Fáy András krt. 37.
    Rendelési idő:  
    Hétfő: 11.00 – 13.30
      14.00 – 15.30
    Kedd: 09.00 – 13.00
    Szerda: 09.00 – 13.00
    Csütörtök 11.00 – 13.30
      14.00 – 15.30
    Péntek: 09.00 – 13.00

     

    2.sz. felnőtt háziorvosi körzet

    Dr. Szervátka Ilona
    +36 32 783 074 Ady Endre út 3.
    Rendelési idő:  
    Hétfő: 12.00 – 16.00
    Kedd: 08.00 – 12.00
    Szerda: 12.00 – 16.00
    Csütörtök 08.00 – 12.00
    Péntek: 08.00 – 12.00

     

    3.sz. felnőtt háziorvosi körzet

    Bujtárné Dr. Ottmár Piroska
    +36 32 312 298 Damjanich út 11.
    Rendelési idő:  
    Hétfő: 08.00 – 12.00
    Kedd: 12.00 – 16.00
    Szerda: 08.00 – 12.00
    Csütörtök 08.00 – 12.00
    Péntek: 08.00 – 12.00

     

    4.sz. felnőtt háziorvosi körzet

    Dr. Csorba Bertalan
    +36 32 785 510 Úttörők útja 3/A
    Rendelési idő:  
    Hétfő: 12.00 – 17.00
    Kedd: 07.00 – 12.00
    Szerda: 12.00 – 17.00
    Csütörtök 08.00 – 11.00
    Péntek: 10.00 – 12.00

     

    5.sz. felnőtt háziorvosi körzet

    Dr. Bükkerdő Pál
    Dr. Oláh Sándor
       
    +36 32 512 565 Acélgyári út 50.
       
    Rendelési idő: Első hét
    Hétfő: 13.00 – 15.00
    Kedd: 08.00 – 10.00
    Szerda: 13.00 -  15.00
    Csütörtök 08.00 – 10.00
    Péntek: 08.00 – 10.00
       
    Rendelési idő: Második hét
    Hétfő: 13.00 – 15.00
    Kedd: 08.00 – 10.00
    Szerda: 13.00 -  15.00
    Csütörtök 08.00 – 10.00
    Péntek: 08.00 – 10.00
       
    Rendelési idő: Harmadik hét
    Hétfő: 10.00 – 12.00
    Kedd: 10.00 – 12.00
    Szerda: 10.00 – 12.00
    Csütörtök 10.00 – 12.00
    Péntek: 10.00 – 12.00
       
    Rendelési idő: Negyedik hét
    Hétfő: 10.00 – 12.00
    Kedd: 10.00 – 12.00
    Szerda: 10.00 – 12.00
    Csütörtök 10.00 – 12.00
    Péntek: 10.00 – 12.00

     

    6.sz. felnőtt háziorvosi körzet

    Dr. Pattogató Mária
    +36 32 785 852 Úttörők útja 3/A
       
    Rendelési idő:  
    Hétfő: 08.00 – 12.00
    Kedd: 12.00 – 16.00
    Szerda: 08.00 – 12.00
    Csütörtök 08.00 – 12.00
    Péntek: 08.00 – 12.00

     

    7.sz. felnőtt háziorvosi körzet

    Dr. Bencze Sándor
    +36 32 310 764 Petőfi út 118.
       
    Rendelési idő:  
    Hétfő: 08.30 – 12.30
    Kedd: 12.00 – 16.00
    Szerda: 08.30 – 12.30
    Csütörtök 12.00 – 16.00
    Péntek: 08.30 – 12.30

     

    8.sz. felnőtt háziorvosi körzet

    Dr.Tóth Edit
    +36 32 783-491 Újakna út B/1.
       
    Rendelési idő:  
    Hétfő: 08.30 – 11.30
    Kedd: 08.30 – 11.30
    Szerda: 10.00 – 13.00
    Csütörtök 08.30 – 11.30
    Péntek: 08.30 – 11.30

     

    9.sz. felnőtt háziorvosi körzet

    Dr.Oláh Sándor
    +36 32 310 079 Acélgyári út 50.
       
    Rendelési idő:  
    Hétfő: 08.00 – 10.00
      14.00 – 16.00
    Kedd: 12.00 – 16.00
    Szerda: 08.00 – 10.00
      14.00 – 16.00
    Csütörtök 12.00 – 16.00
    Péntek: 12.00 – 16.00

     

    10.sz. felnőtt háziorvosi körzet

    Vargáné Dr. Zeke Annamária
    +36 32 317 199 Március 15. út 24.
       
    Rendelési idő:  
    Hétfő: 08.00 – 12.00
    Kedd: 12.30 – 16.30
    Szerda: 08.00 – 12.00
    Csütörtök 08.00 – 12.00
    Péntek: 08.00 – 12.00

     

    11.sz. felnőtt háziorvosi körzet

    Dr. Juhász Gyula
    +36 32 441 232 Csokonai út 182.
       
    Rendelési idő:  
    Hétfő: 08.00 – 12.00
    Kedd: 12.00 – 16.00
    Szerda: 08.00 – 12.00
    Csütörtök 12.00 – 16.00
    Péntek: 12.00 – 16.00

     

    12.sz. felnőtt háziorvosi körzet

    Dr. Bencze Sándor
    Dr. Fodor Péter Miklós
    +36 32 785 049 Gorkij krt. 52.
       
    Rendelési idő: Páratlan hét
    Hétfő: 12.30 – 14.30
    Kedd: 08.00 – 10.00
    Szerda: 12.30 – 14.30
    Csütörtök 08.00 – 10.00
    Péntek: 12.30 – 14.30
       
    Rendelési idő: Páros hét
    Hétfő: 13.00 – 15.00
    Kedd: 09.00 – 11.00
    Szerda: 13.00 – 15.00
    Csütörtök 09.00 – 11.00
    Péntek: 13.00 – 15.00

     

    13.sz. felnőtt háziorvosi körzet

    Dr. Kása Enikő
    +36 32 784 568 Zagyva út 1.
       
    Rendelési idő:  
    Hétfő: 08.30 – 12.00
    Kedd:
    Rónabánya, Asztalos út 6.
    08.30 – 12.00
    Szerda: 08.30 – 12.00
    Csütörtök 14.00 – 16.00
    Péntek: 08.30 – 12.00

     

    14.sz. felnőtt háziorvosi körzet

    Dr. Kakukné Dr. Ottmár Edit
    +36 32 316 839 Március 15. út 24.
       
    Rendelési idő:  
    Hétfő: 08.00 – 12.00 
    Kedd: 08.00 – 12.00 
    Szerda: 08.00 – 12.00 
    Csütörtök 08.00 – 12.00 
    Péntek: 08.00 – 12.00 

     

    15.sz. felnőtt háziorvosi körzet

    Dr. Farkas Zsuzsanna
    +36 32 783 703 Beszterce tér 1.
       
    Rendelési idő:  
    Hétfő: 12.00 – 16.00
    Kedd: 08.00 – 12.00 
    Szerda: 08.00 – 12.00 
    Csütörtök 11.00 – 15.00
    Péntek: 08.00 – 12.00 

     

    16.sz. felnőtt háziorvosi körzet

    Dr. Lukács Tünde
    +36 32 786 886 Beszterce tér 1.
       
    Rendelési idő:  
    Hétfő: 09.00 – 13.00
    Kedd: 12.00 – 16.00
    Szerda: 12.00 – 16.00
    Csütörtök 09.00 – 13.00
    Péntek: 08.00 – 12.00 

     

    17.sz. felnőtt háziorvosi körzet

    Dr. Révész Johanna
    +36 32 783 493 Somoskőújfalu, Semmelweis u. 1.
       
    Rendelési idő:  

    Hétfő:
    Somoskőújfalu, Semmelweis út 1.

    12.00 – 16.00
    Kedd:
    Somoskő, Vároldal u. 8.
    06.30 – 08.30
    Somoskő, Vároldal u. 8. 15.30 – 17.30
    Szerda:
    Somoskőújfalu, Semmelweis út 1.
    08.00 – 12.00
    Csütörtök
    Somoskőújfalu, Semmelweis út 1.
    12.30 – 16.30
    Péntek:
    Somoskőújfalu, Semmelweis út 1.
    08.00 – 12.00

     

    18.sz. felnőtt háziorvosi körzet

    Dr. Fodor Péter Miklós
    +36 32 787 163 Budapesti út 39.
       
    Rendelési idő:  
    Hétfő: 08.30 – 12.30
    Kedd: 12.00 – 16.00
    Szerda: 08.30 – 12.30
    Csütörtök 10.00 – 14.00
    Péntek: 08.30 – 12.30

     

    19.sz. felnőtt háziorvosi körzet

    Dr. Orosz Ágnes
    +36 32 418 039 Gorkij krt. 64.
       
    Rendelési idő:  
    Hétfő: 08.00 – 12.30
    Kedd: 08.00 – 12.30
    Szerda: 14.00 – 16.00
    Csütörtök 08.00 – 12.30
    Péntek: 08.00 – 12.30

      

    20.sz. felnőtt háziorvosi körzet

    Antalné Dr. Zsélyi Éva
    +36 32 788 454 Ady Endre út 3.
       
    Rendelési idő:  
    Hétfő: 08.00 – 12.00
    Kedd: 12.00 – 16.00
    Szerda: 08.00 – 12.00
    Csütörtök 12.00 – 16.00
    Péntek: 08.00 – 12.00

     

    21.sz. felnőtt háziorvosi körzet

    Dr. Vozsech István
    +36 32 441 440 Budapesti út 39.
       
    Rendelési idő:  
    Hétfő: 08.00 – 12.00
    Kedd: 08.00 – 12.00
    Szerda: 13.00 – 17.00
    Csütörtök 10.00 – 14.00
    Péntek: 08.00 – 12.00

     

    24.sz. felnőtt háziorvosi körzet

    Dr. Ferkó Attila
    +36 32 783 335 Úttörők útja 3/A
       
    Rendelési idő:  
    Hétfő: 08.00 – 12.00
    Kedd: 08.00 – 12.00
    Szerda: 08.00 – 12.00
    Csütörtök 12.00 – 16.00
    Péntek 8.00 - 12.00

     

    Hajléktalanok háziorvosi ellátása

    Dr. Bükkerdő Pál
       
    +36 32 512 565 Acélgyári út 50.
       
    Rendelési idő:  
    Hétfő: 07.00 – 13.00
    Kedd: 10.00 – 16.00
    Szerda: 07.00 – 13.00
    Csütörtök 10.00 – 16.00
    Péntek: 10.00 – 16.00

    3.sz. házi gyermekorvosi körzet

    Dr. AlShamiri Ali Kaid Rassam
    +36 32 742 915 Május 1. út 67.
       
    Rendelési idő:  
    Hétfő: 08.00 – 12.00
    Kedd: 08.30 – 12 00
    Szerda: 08.00 – 12.00
    Csütörtök: 12.00 – 16.00
    Péntek: 08.00 – 12.00

     

    4.sz. házi gyermekorvosi körzet

    Dr. Barrakné Dr. Herczeg Éva
    Dr. Nagypál Mária
    +36 32 422 413 Úttörők u. 17-19.
       
    Rendelési idő:  
    Hétfő: 07.45 – 9.45
    Kedd: 08.00 – 10.00
    Szerda: 07.45 – 09.45
    Csütörtök: 13.00 – 15.00
    Péntek: 08.00 – 09.45

     

    5. sz. házi gyermekorvosi körzet

    Dr. Barrakné Dr. Herczeg Éva Melinda
    +36 32 431 754 Beszterce tér 1.
       
    Rendelési idő:  
    Hétfő: 12.30 – 15.30
    Kedd: 07.45 – 10.45
    Szerda: 12.30 – 15.30
    Csütörtök: 07.45 – 10 45
    Péntek: 08.00 – 16.00

     

    6.sz. házi gyermekorvosi körzet

    Tamásiné Dr. Papp Márta
    +36 32 440 335 Makarenkó út 2-4.
       
    Rendelési idő:  
    Hétfő: 07.30 – 11.00
    Kedd: 07.30 – 11.00
    Szerda: 11.30 – 14.00 
    Csütörtök: 10.00 – 13 00
    Péntek: 11.30 – 14.00 

     

    7.sz. házi gyermekorvosi körzet

    Dr. Nagypál Mária
    Dr. Barrakné Dr. Herczeg Éva Melinda
    +36 32 423 360 Március 15. út 26.
       
    Rendelési idő:  
    Hétfő: 13.15 – 15.15
    Kedd: 13.15 – 15.15
    Szerda: 13.15 – 14.15
    Csütörtök: 13.15 – 15.15
    Péntek: 13.15 – 15.15

     

    8.sz. házi gyermekorvosi körzet

    Dr. Nagypál Mária
    +36 32 430 943 Beszterce tér 1.
       
    Rendelési idő:  
    Hétfő: 10.00 – 13.00
    Kedd: 12.00 – 16.00
    Szerda: 10.00 – 13.00
    Csütörtök: 09.30 – 12.30
    Péntek: 10.00 – 13.00

     

    9.sz. házi gyermekorvosi körzet

    Tamásiné Dr. Papp Márta
    Dr. Juhász Zsuzsanna
    +36 32 440 599 Gorkij krt. 58.
       
    Rendelési idő:  
    Hétfő: 07.30 – 09.30
    Kedd: 07.30 – 09.30
    Szerda: 07.30 – 09.30
    Csütörtök: 07.30 – 09.30
    Péntek: 07.30 – 09.30

     

    10.sz. házi gyermekorvosi körzet

    Dr. AlShamiri Ali Kaid Rassam
    +36 32 742 915 Május 1. út 67.
       
    Rendelési idő:  
    Hétfő: 12.00 – 14.00
    Kedd: 12.00 – 14.00
    Szerda: 12.00 – 14.00
    Csütörtök: 10.00 – 12.00
    Péntek: 12.00 – 14.00

     

    11.sz. házi gyermekorvosi körzet

    Dr. Juhász Zsuzsanna
    +36 32 440 335 Makarenkó út 2-4.
       
    Rendelési idő:  
    Hétfő: 12.00 – 15.30
    Kedd: 12.00 – 15.30
    Szerda: 08.30 – 12.00
      13.00 – 15.30
    Csütörtök: 12.00 – 15.30
    Péntek: 08.30 – 12.00

    TISZTELT SALGÓTARJÁNIAK!

    Szeretnénk lehetoséget biztosítani azoknak, akik megtehetik és fontosnak tartják, hogy pénzzel is hozzájáruljanak a koronavírus-járvány elleni küzdelemhez Salgótarjánban.

    Az alábbi bankszámlára összegyujtött összegbol maszkokat szerzünk be az egészségügyi dolgozóknak és más, a védelemben közremuködo dolgozónak, a salgótarjáni lakosságnak, valamint a rászorulók tartós élelmiszer ellátását is innen fedezzük.

    A bankszámla száma, Adomány 2020 néven:
    10400786-00032506-00000008

    Az adományszámla költéseivel a nyilvánosság elott fogunk elszámolni.

    Az adományokat köszönjük!

    © 2021 covidsalgotarjan.hu | Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata - Minden jog fenntartva.

    Please publish modules in offcanvas position.